Szomorú vasárnap

Alapvetően nem szeretem a negatív hangulatú, túl depresszív vagy drámai, valamint a háborús műalkotásokat. Szándékosan nem kerestem előre az interneten, tartalomra, kritikára vagy fórumozók véleményeire a filmmel kapcsolatban, mert kerülni akartam a befolyásoltságot. Persze ez nem sikerült teljes mértékben, mert a főiskolán különböző tanároktól mégis csak hallattunk egy-két elejtett gondolatot pl.: hogy a dal az öngyilkosok himnusza lett, ill. hogy a II. világháború idején játszódik a történet. Végül (fent említettek tudatában és kb. 3 hét öngyőzködés után) rászántuk magunkat és stílusosan egy március végi esős vasárnapon megnéztünk a filmet. 

A fiktív sztori alapja egy szerelmi három- , később négyszög: a pincérnő Ilona, Szabó László vendéglős, Aradi András zongorista és az ártatlannak tűnő német vendég, majdani SS-Brigadeführer Hans Eberhard Wieck közt. A kezdő képsorok a 80. születésnapja alkalmából (1998), feleségével újra Magyarországra látogató Wieck, utolsó Szabó étterembéli, Szomorú vasárnap c. dal által aláfestett, Gordon Ramsey stílusban tálalt (nagy tányéron kevés étel) göngyölt húsos ebédjéről mesélnek. Ekkor az egyébként kihangsúlyozottan makkegészséges német úr látványos szívinfarktusban elhalálozik. Itt még hihető a dal elátkozottsága, mert a vendéglős narratív hangon mesélni kezd, és ezzel a flashbackkel eljutunk az igazi történet kezdetére. 1930-as években járunk: a 40 év feletti László (Joachim Krol) és fiatal, huszonéves kedvese Ilona (Marozsán Erika) együtt vezetik a budai Szabó éttermet. A férfi a konyháért felel, a nő a vendégekért. Zongoristát keresnek, hogy esténként élőzenével csábítsák oda a mulatni vágyókat. Rövid meghallgatások után meg is találják a megfelelő művészt, ám egy nap, mikor Ilona épp a virágokat rendezgeti, belép az étterembe egy olaszos kinézetű fiatalember és esélyt kér, hogy játszhasson. Pillantásuk azonnal összefonódik a lányéval, itt már sejtjük ez szerelem lesz, hát ezt László is megérezhette, mivel diplomatikusan azt mondta már van zenészük. Azonban, mint minden esendő, szerelemtől gyenge férfi engedett Ilona kérlelésének és felvette a búskomor tekintetű Aradi Andrást (Stefano Dionisi).

Ilona születésnapjának estjén (amely egybe esik a német férfi szülinapjával) végig dolgozik, ekkor csendül fel először a címben szereplő dal, mely a zongorista ajándéka a lánynak. Ehhez képest semmiségnek tűnik a Lászlótól kapott zafír ékszer… (megfigyelhető ugyanis, hogy Ilona legtöbbször kék ruhákat visel, ritkán esetleg feketét vagy fehéret.) Ugyanazon az estén Wieck úr a dal és a lány szépsége általi elragadtatásában megkéri Ilona kezét; ő elutasítja, mire a német a Dunába veti magát, László viszont kimenti, s ezzel lehetőséget szerez arra, hogy (kölcsön kenyér visszajár alapon) Wieck is megmentse egyszer egy német tiszt dühétől. Ezalatt, Ilona és András kevés bűntudattal vívódva egymásra találnak, László azonban inkább megbocsájt és a zongoristával teljes egyetértésben osztozik a nőn, mintsem elveszítse ( ezt részt I. világháború utáni szabadosság ide vagy oda sosem fogom felfogni, pontosabban egyetérteni vele). A dalt lemezre veszik Bécsben, folyamatosan játsszák a rádiók és András minden este az étteremben. A Szomorú vasárnap még így, szöveg nélkül is az öngyilkosok himnusza lesz: a zongorista és a melódia ily módon kétes világhírnévre tesz szert. A zenész depresszióba esik, ám Ilona hatására megírja a dalszöveget, amit később Ilona egyetlen egyszer kényszer hatása alatt remegő hangon énekel el, s ezután András fejbe lövi magát. A szerelmi háromszög is egyre szűkösebbnek bizonyul. Kitör és dúl a II. világháború mikor az immár családos SS-Brigadeführerként visszatér Wieck és újabb kísérleteket tesz Ilona meghódítására, aki egy darabig ugyan ellenáll, de a László koncentrációs táborba való elhurcoltatása elleni ígéret hatására megtörik. Bár a német tiszt egyszer valóban közbelép egy a vendéglőst érő atrocitás közben, később egyenlítettnek veszi a számlát és Lászlót inkább vágyai akadályának, mintsem régi jó barátnak tekinti. Bár Ilona lefekszik vele, azután többé nem törődik vele, László életét sem menti meg, holott minden hatalma meg van rá. Miután mindkét szeretője halott, az akkora állapotos lány új életet kezd… Újra éleszti a Szabó éttermet, amit később a fia vezet. Ideérkezik meg a 80 éves Wieck, akit ironikus módon azzal a méreggel ölnek, meg, amit ötven évvel azelőtt Lászlónak nem sikerült az elfogása előtt időben meginnia. Érdekesség, hogy a sikeres gyilkosság után a vendéglős kimegy a konyhába és megöleli az anyját, akit csak a kék ruháról, a zafír virágdíszről ismerünk fel, arcát egyáltalán nem látjuk, valószínűleg azért, hogy ne törje össze bennünk a Marozsán Erika alakította „álomnő” képét.

A film eredetileg történelmi kort is hívatott ábrázolni, ám számomra inkább tűnt szerelmi drámának. Talán csak az a rész volt torokszorító kissé, mikor a zsidócsaládok a rokonaikat vonultak el kiváltani pénzzel és régi ékszerekkel a Brigadeführernél illetve mikor Wieck mégsem Lászlót, hanem egy idős professzort vetetett le a vonatról. Talán személy szerint én László alakját emelném ki a leghitelesebbnek (az osztozást leszámítva). A többi karakter egyáltalán nem fejlődött, sőt inkább romlott jellembélileg. Ilonát a végére szinte teljesen eltárgyiasították, az eredetileg nőiességére építő sztori, kilóra mérhető húst vagy inkább darabárut csinált belőle. Az érzelmi szálak ellenére inkább kurtizánhatást keltett, sem, mint értelmes, önálló nőt, hiszen mindent a film folyamán a testével ért vagy nem ért el… Amikor a sír fölött egyedül áll terhesen akkor is inkább az jár a fejünkben vajon melyiké a gyerek? Az apa ugyanis egyáltalán nem tűnik triviálisnak. Pár pillanatig eljátszottam a gondolattal, ha mindkét férfi életben maradt volna, vajon, hogy birkóznak meg a helyzettel? Biztosan akkor is osztoztak volna… A budapesti helyszínek talán számomra ismerősebbé, átérezhetőbbé tették a történetet. A Duna-part, a híd, a várnegyed, mind-min számomra kedves helyek. A képi világ sokszor régies, szépen komponált, főleg az éttermi jelenetekben. Összességében, „a jó elnyeri jutalmát, a rossz megkapja méltó büntetését” befejezés ellenére elég melankolikus hangulatú film, bár kétségkívül nézhető, leköti az ember figyelmét. A dal és a szövege pedig valóban megkapó, sőt annyira fülbemászó, hogy utána három napig azt dúdoltam.

„Virágos fák alatt utam az utolsó
Nyitva lesz szemem hogy még egyszer lássalak
Ne félj a szememtől holtan is áldalak...
Utolsó vasárnap”

Mély nyomot hagyott és művészileg, szakmailag mindenképpen értékes műalkotás, azonban tartok tőle, hogy az átlag közönség számára kevésbé értékelhető az eszmei mondanivalója, mint Marozsán Erika meztelen pillanatai… Alapigazságai (szerintem), jó tett helyébe jót várj (de csak egyszer…), a szerelmi háromszög bajjal jár; avagy oszd meg és uralkodj illetve minden rossznak vége szakad egyszer – vagy így vagy úgy.

(Gloomy Sunday - Ein Lied von Liebe und Tod)

 színes, német-magyar filmdráma, 110 perc, 1999

rendező: Rolf Schübel
író: Nick Barkow
forgatókönyvíró: Rolf Schübel, Ruth Thoma
zeneszerző: Detlef Friedrich Petersen, Seress Rezső
operatőr: Edward Klosinski
díszlettervező: Stork Csaba
jelmeztervező: Flesch Andrea
producer: Richard Schöps, Sipos Áron
gyártásvezető: Radnai György
vágó: Ursula Höf

szereplő(k): 
Marozsán Erika (Ilona)
Joachim Krol (László)
Stefano Dionisi (András)
Ben Becker (Hans Wieck)
Bálint András (Ilona fia)
Gryllus Dorka (Mendel)
Sipos Áron (Orvos)
Markus Hering (Schwitz)
Kenderesi Tibor (Tajtelbaum professzor)